"Mátravirág"-korszak 2. - napjaink történése
enfin|2007. máj. 19. 12:16|8 komment, szólj hozzá te is!
Ez nehéz lesz. Remélem visszatudom adni a valóságot legjobban megközelítő módon...
A kapcsolattalanságunk időszakában nagyon ritkán jártam "a" társaságunkban. Néhány alkalommal megjelentem, amikor egyébként ő is ott volt, de azonnal eltűnt. Nem állítom, hogy miattam, nem tudom miért, azóta sem kérdeztem meg. Nincs jelentősége ma már. Tettem olyan kijelentéseket, amelyeket bárki általánosnak tekinthetett, aki nem ismerte a hátteret, de neki tudnia kellett, hogy hozzá szóltam. Tudom, ez így elég érthetetlennek tűnik, de új kapcsolata miatt mindenképpen elakartam kerülni még a látszatát is, hogy közünk van egymáshoz. Éltem tovább az életem, amit annak nevezek.
Eljött az idei tavasz, amikor a már sokat emlegetett társaságban ünnepeltem-ünnepeltettem magam, születésnapom alkalmából. Váratlanul üzent nekem, úgy hogy senki ne tudhasson róla a nyilvánosságot kerülve és kedvesen gratulált az alkalomból. Megköszöntem és ennyi. Aztán még és még és úgy tűnt, hogy ismét érdeklődik irántam, mi van velem , mik történtek az elmúlt időben és ő is elmesélte, hogy vele mi történt. Igen, jól sejtettem, nagy szerelem volt, olyan amiből sokat tanult, amitől sokat kapott, amiben sokat adott. Nem kell elhinni, de őszintén örültem. Örültem annak, hogy ismét bizalmas barátként tudunk egymásnak mesélni, hogy megint beavat az életébe.
Beszélgetéseink egyre forróbbak, bizalmasabbak lettek. Őrülten boldog voltam, ilyen fordulatra nem számítottam, teljesen váratlanul ért. Nyíltan - mert ő mindig is ilyen nyílt és egyenes volt velem, de úgy gondolom mindenkivel - felajálnkozott. Neki ez természetes, mint a víz ivás. Megkívánt és el akar fogyasztani. Én azonban nagyon óvatosan és a lehető legkedvesebb formában picit hátráltatni szerettem volna. Ilyen villám akcióra nem tudtam felkészülni. Börtönöm nem nyílt ki, csak átengedte érzéseinket láthatatlan falán. Próbáltam érzékeltetni, hogy ne siessünk annyira. Fura helyzet, mi? Általában fordítva van.
Ekkor még semmi baj nem volt. Türelmesnek éreztem, vagy annak mutatta magát. Sok telefonos beszégetést folytattunk a napok legkülönbözőbb időszakában, sms-ek özöne, annyi, hogy törölni voltam kénytelen belőle, mert megtelni látszott nem kevés memoria tartalékom készülékemben. Megmondom őszintén, hogy annak ellenére, hogy az a bizonyos akadály fennállt, bizakodó voltam. És akkor...
Megírtam azt a bizonyos "Lányom nélkül soha..." történetet. Mindig is szerettem volna leírni, de nem mertem, viszont most azt akartam, hogy ilyen részletességgel ismerje meg ő is. Tettem ezt azért is, mert így visszagondolva, szerintem kapcsolatba kerülésünkkor elengedett eltávozott kedvesem, párom Marianna. Ha megkérdezhetném őt - na nem úgy ha élne, mert akkor bármilyen lenyűgöző egyéniség is számomra Mátravirág, nem kerültünk volna kapcsolatba egymással. Szóval, ha megkérdezhetném tőle, hogy kedvesem elengedsz engem ebbe a szerelembe? Akkor biztosan tudom, hogy azt felelné, igen szerelmem, légy boldog. És ha legalább a lányom élne és őt kérdezném meg, biztos vagyok benne, hogy ő is a boldogságomat pártolná és mivel közel egykorúak, talán jó barátnők is lehetnének.
De, nyilván olvasóm már sejted, az események éppolyan gyorsasággal, ahogy kedvezően alakultak, olyan gyorsasággal romlottak. Az írásom olvasása után közölte velem döntését. Döntött nélkülem, anélkül, hogy megbeszéltük volna.Így lesz és nem másként. Jóbarátok leszünk, mindent elmondunk egymásnak magunkról, ő megértete, hogy inkább lányomnak tekintem, mint asszonynak, szeretőnek. Ez megdöbbentett. Nem ezt akartam! Minek írtam meg azt az átkozott történetet!? Miért úgy írtam meg, ahogy!? Próbáltam megmagyarázni, hogy egy fenét tekintem lányomnak, őrülten szeretem, kívánom, de idő kell a kiteljesedéshez, legyen türelmes hozzám, hadd szabaduljak ki a börtönömből. Egyébként is, hogyan gondolja azt, hogy akit lányomnak tekintek, azt asszonyként megkívánom. Hát akkor le kellene lőni engem azonnal, mint egy vérengző vadállatot - gondoltam.
Nem hitt nekem.
Tegnap elég rossz napom volt. Testi kínok gyötörtek, rossz közérzet, gyengeség, egyebek. Ha nem minden gondolatom körülötte forog, akkor felismertem volna, hogy ez fronthatás. Tudja az ördög miért, de egyes esős időszakok előtt, akár 12 órával is különböző fokozatú rosszullétek kerülgetnek. Este, amikor laza beszélgetésbe kezdtünk - hiszen én akkor fejeztem be "Mátravirág1." írásom és neki is volt mellette más dolga - roszat sejtettem. Én dekoncentrált voltam, amire ő úgy reagált, hogy biztosan nem érdekel, amit mesél. Próbáltam elmagyarázni, hogy érdekel, de nem érzem magam jól, de azért csak folytassa. Türelmetlen volt és kötötte az ebet a karóhoz, hogy biztosan úgy van, ahogy ő gondolja. Durcásnak tűnt, vagy okot keresett, hogy...nem is tudom. Szóval azt mondtam, hogy akkor mégis elmennék aludni, szeretem és jó éjt. Kikapcsoltam a gépem és lefeküdtem. Az álom lehetősége is elkerült, magamra kellett figyeljek, mert furcsa remegést éreztem szívtájon. Váratlanul megszólat telefonom üzenetjelző hangja. Összerezzentem, más esetben nem érdekel, de most átvettem. Ő írt. Azt kérdezte: "Sikerül aludni?". Válaszoltam: "Fekszem a sötétben, furcsán remeg a szívem"
Kezemben tartottam egy ideig a telefont, hogy talán még egyszer üzen, talán van egy kedves bátorító szava hozzám, talán mégis meggondolta a dolgot, hogy nem miatta vagyok rosszul. Nem, nem válaszolt.
Valamikor elaludtam és reggel , amikor felkeltem, hogy kutyás kötelességem teljesítsem, látom, hogy az éjjel esett az eső. Akkor villant át rajtam, hogy ez volt az oka elesettségemnek. Így szokott lenni, ha leesik az eső megkönnyebbülök, elenged a rossz érzés.
Ma, ki kell kapcsolódjak. Jövő héten a földi pokol vár rám, minden fizikai és szellemi igénybevételével, szükségem van a rákészülésre. Ezért hagytam lemerülni a telefonom, ha végeztem az írással kikapcsolom a gépem és nem tudom mikor fogom ismét bekapcsolni. Szeretnék azonban tőle majd elköszönni a jövő héten, mivel életében egy bizonyos változás miatt mindenképpen elszakadnánk egy időre, meg is teszem, de kurvára félek tőle.
Menekülés ez a valóság elöl?
Talán igen, talán most nem tudok újra szembenézni azzal, hogy újra elveszítem azt, akit olyan őrülten szeretek és kívánok, az életemnél is jobban.
Bezárkózom.
Utóirat.: Két kérésem lenne. Senki ne próbálja meg kideríteni, hogy kiről van szó és ha mégis tudja egyetlen szóval se merje bántani (esetleg) Mátravirágot, mert szeretem, imádom őt, igy és ilyennek. Engem lehet.
A másik, hogy nem vagyok rászorulva senki sajnálatára, méginkább nem szánalmára. Teszek a szánalomra. Ez az én életem, olyan amilyen, az enyém.
Sziasztok, remélem majd találkozunk még.
A kapcsolattalanságunk időszakában nagyon ritkán jártam "a" társaságunkban. Néhány alkalommal megjelentem, amikor egyébként ő is ott volt, de azonnal eltűnt. Nem állítom, hogy miattam, nem tudom miért, azóta sem kérdeztem meg. Nincs jelentősége ma már. Tettem olyan kijelentéseket, amelyeket bárki általánosnak tekinthetett, aki nem ismerte a hátteret, de neki tudnia kellett, hogy hozzá szóltam. Tudom, ez így elég érthetetlennek tűnik, de új kapcsolata miatt mindenképpen elakartam kerülni még a látszatát is, hogy közünk van egymáshoz. Éltem tovább az életem, amit annak nevezek.
Eljött az idei tavasz, amikor a már sokat emlegetett társaságban ünnepeltem-ünnepeltettem magam, születésnapom alkalmából. Váratlanul üzent nekem, úgy hogy senki ne tudhasson róla a nyilvánosságot kerülve és kedvesen gratulált az alkalomból. Megköszöntem és ennyi. Aztán még és még és úgy tűnt, hogy ismét érdeklődik irántam, mi van velem , mik történtek az elmúlt időben és ő is elmesélte, hogy vele mi történt. Igen, jól sejtettem, nagy szerelem volt, olyan amiből sokat tanult, amitől sokat kapott, amiben sokat adott. Nem kell elhinni, de őszintén örültem. Örültem annak, hogy ismét bizalmas barátként tudunk egymásnak mesélni, hogy megint beavat az életébe.
Beszélgetéseink egyre forróbbak, bizalmasabbak lettek. Őrülten boldog voltam, ilyen fordulatra nem számítottam, teljesen váratlanul ért. Nyíltan - mert ő mindig is ilyen nyílt és egyenes volt velem, de úgy gondolom mindenkivel - felajálnkozott. Neki ez természetes, mint a víz ivás. Megkívánt és el akar fogyasztani. Én azonban nagyon óvatosan és a lehető legkedvesebb formában picit hátráltatni szerettem volna. Ilyen villám akcióra nem tudtam felkészülni. Börtönöm nem nyílt ki, csak átengedte érzéseinket láthatatlan falán. Próbáltam érzékeltetni, hogy ne siessünk annyira. Fura helyzet, mi? Általában fordítva van.
Ekkor még semmi baj nem volt. Türelmesnek éreztem, vagy annak mutatta magát. Sok telefonos beszégetést folytattunk a napok legkülönbözőbb időszakában, sms-ek özöne, annyi, hogy törölni voltam kénytelen belőle, mert megtelni látszott nem kevés memoria tartalékom készülékemben. Megmondom őszintén, hogy annak ellenére, hogy az a bizonyos akadály fennállt, bizakodó voltam. És akkor...
Megírtam azt a bizonyos "Lányom nélkül soha..." történetet. Mindig is szerettem volna leírni, de nem mertem, viszont most azt akartam, hogy ilyen részletességgel ismerje meg ő is. Tettem ezt azért is, mert így visszagondolva, szerintem kapcsolatba kerülésünkkor elengedett eltávozott kedvesem, párom Marianna. Ha megkérdezhetném őt - na nem úgy ha élne, mert akkor bármilyen lenyűgöző egyéniség is számomra Mátravirág, nem kerültünk volna kapcsolatba egymással. Szóval, ha megkérdezhetném tőle, hogy kedvesem elengedsz engem ebbe a szerelembe? Akkor biztosan tudom, hogy azt felelné, igen szerelmem, légy boldog. És ha legalább a lányom élne és őt kérdezném meg, biztos vagyok benne, hogy ő is a boldogságomat pártolná és mivel közel egykorúak, talán jó barátnők is lehetnének.
De, nyilván olvasóm már sejted, az események éppolyan gyorsasággal, ahogy kedvezően alakultak, olyan gyorsasággal romlottak. Az írásom olvasása után közölte velem döntését. Döntött nélkülem, anélkül, hogy megbeszéltük volna.Így lesz és nem másként. Jóbarátok leszünk, mindent elmondunk egymásnak magunkról, ő megértete, hogy inkább lányomnak tekintem, mint asszonynak, szeretőnek. Ez megdöbbentett. Nem ezt akartam! Minek írtam meg azt az átkozott történetet!? Miért úgy írtam meg, ahogy!? Próbáltam megmagyarázni, hogy egy fenét tekintem lányomnak, őrülten szeretem, kívánom, de idő kell a kiteljesedéshez, legyen türelmes hozzám, hadd szabaduljak ki a börtönömből. Egyébként is, hogyan gondolja azt, hogy akit lányomnak tekintek, azt asszonyként megkívánom. Hát akkor le kellene lőni engem azonnal, mint egy vérengző vadállatot - gondoltam.
Nem hitt nekem.
Tegnap elég rossz napom volt. Testi kínok gyötörtek, rossz közérzet, gyengeség, egyebek. Ha nem minden gondolatom körülötte forog, akkor felismertem volna, hogy ez fronthatás. Tudja az ördög miért, de egyes esős időszakok előtt, akár 12 órával is különböző fokozatú rosszullétek kerülgetnek. Este, amikor laza beszélgetésbe kezdtünk - hiszen én akkor fejeztem be "Mátravirág1." írásom és neki is volt mellette más dolga - roszat sejtettem. Én dekoncentrált voltam, amire ő úgy reagált, hogy biztosan nem érdekel, amit mesél. Próbáltam elmagyarázni, hogy érdekel, de nem érzem magam jól, de azért csak folytassa. Türelmetlen volt és kötötte az ebet a karóhoz, hogy biztosan úgy van, ahogy ő gondolja. Durcásnak tűnt, vagy okot keresett, hogy...nem is tudom. Szóval azt mondtam, hogy akkor mégis elmennék aludni, szeretem és jó éjt. Kikapcsoltam a gépem és lefeküdtem. Az álom lehetősége is elkerült, magamra kellett figyeljek, mert furcsa remegést éreztem szívtájon. Váratlanul megszólat telefonom üzenetjelző hangja. Összerezzentem, más esetben nem érdekel, de most átvettem. Ő írt. Azt kérdezte: "Sikerül aludni?". Válaszoltam: "Fekszem a sötétben, furcsán remeg a szívem"
Kezemben tartottam egy ideig a telefont, hogy talán még egyszer üzen, talán van egy kedves bátorító szava hozzám, talán mégis meggondolta a dolgot, hogy nem miatta vagyok rosszul. Nem, nem válaszolt.
Valamikor elaludtam és reggel , amikor felkeltem, hogy kutyás kötelességem teljesítsem, látom, hogy az éjjel esett az eső. Akkor villant át rajtam, hogy ez volt az oka elesettségemnek. Így szokott lenni, ha leesik az eső megkönnyebbülök, elenged a rossz érzés.
Ma, ki kell kapcsolódjak. Jövő héten a földi pokol vár rám, minden fizikai és szellemi igénybevételével, szükségem van a rákészülésre. Ezért hagytam lemerülni a telefonom, ha végeztem az írással kikapcsolom a gépem és nem tudom mikor fogom ismét bekapcsolni. Szeretnék azonban tőle majd elköszönni a jövő héten, mivel életében egy bizonyos változás miatt mindenképpen elszakadnánk egy időre, meg is teszem, de kurvára félek tőle.
Menekülés ez a valóság elöl?
Talán igen, talán most nem tudok újra szembenézni azzal, hogy újra elveszítem azt, akit olyan őrülten szeretek és kívánok, az életemnél is jobban.
Bezárkózom.
Utóirat.: Két kérésem lenne. Senki ne próbálja meg kideríteni, hogy kiről van szó és ha mégis tudja egyetlen szóval se merje bántani (esetleg) Mátravirágot, mert szeretem, imádom őt, igy és ilyennek. Engem lehet.
A másik, hogy nem vagyok rászorulva senki sajnálatára, méginkább nem szánalmára. Teszek a szánalomra. Ez az én életem, olyan amilyen, az enyém.
Sziasztok, remélem majd találkozunk még.
Hozzászólások
Eddig 8 komment érkezett (
)
1.
enfin
2007. 05. 19. 12:23
csak még valami ...töröltem az összes képet, amit nekem küldött és kompromittáló lehet. Nem mintha bárki is hozzáférhetne rajtam kívül, de jobb a biztonság. Egyet kivéve. Rám néz, a kamera lencséjén keresztül kissé félrehajtott fejjel...és ezt a nézést nem tudom és nem is akarom elfelejteni, mert az idő elhomályosít mindent, még azt is , amit nem akarunk...
2.
natinha
2007. 05. 19. 12:29
drága enfin, nem hiszem, hogy bárki is bántani akarna, akár téged, akár őt - bármi történik is, a megélt érzések gyönyörűek - a többi meg nem számít
3.
izomagyu
2007. 05. 19. 12:46
maximum megértelek, és értelek
4.
orgonilla
2007. 05. 19. 14:21
Remélem minden szépen alakul majd!
5.
enfin
2007. 05. 19. 23:12
Kedves kurama, hát éppen neked kell magyaráznom, hogy nem csak jóindulatú és barátságos emberek vannak?
6.
enfin
2007. 05. 19. 23:12
Köszönöm izom, így is gondoltam
7.
enfin
2007. 05. 19. 23:13
Kedves Orgonilla.Szépnek szép.ez már teljesen biztos, de hogy hogy alakul, azt nem tudom, tudjuk.
8.
natinha
2007. 05. 20. 2:05
igazad van
de akkor se törődj semmivel, mert amit megéltél, az a fontos csak
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.