Elszántam magam.
Nem könnyű és csak nagyon kevesek vannak beavatva. Az életemről van szó...némi kis töréssel, mondhatnám szépséghibával.
Ha visszagondolok a velem történtekre és ezt előre tudom...talán jobb is, hogy az ember nem ismeri a jövőjét. Azon a bizonyos közösségépítő oldalon, azért tettem fel alapképnek ami látható, mert akkor még abszolút optimizmussal tekintettem a jövőbe.Csak néhány év és szinte minden elveszett, szinte mindent előlről kellett kezdenem. Aki a jelentős változást hozta életemben, nincs közöttünk. Ő volt az, akivel terveztük kettőnk jövőjét, ő volt az megtestesítette számomra az elképzelhető ideális társat. Én túl voltam a haza iránti kötelezettség teljesítésén, dolgoztam. Ő még tanult, ami nekem is szándékomban volt, nem akartam arról lemondani, ami itt most nem részletezhető okokból nem sikerült, a felsőfokú képzettség, de én akkor már csak esti tagozaton tanultam a munka mellett. Közel harminc év telt el azóta, de még most is nehezen írok a történésekről, nem beszélve a máig tartó következményekről. Ennek nyomai a korai nolblogos "korszakomban" fellelhetőek.
Augusztus volt, a még forró nyár, a közeledő ősz igéretével. A 20.-ai alkotmány ünnep néhány napját a balatonnál akartuk eltölteni. "hármasban", mert akkor már tudtuk, hogy kislányunk is velünk lesz, biztonságos védelmében édesanyja méhében. Hatalmas volt az örömöm, mert mindig is így képzeltem, hogy első gyermekünk kislány lesz, a feljebbvalónk meghallgatott ebben az ügyben, de....
Az indulás előtti napon nekem bejött egy "kihagyhatatlan" jól fizető maszekolás, amire akkor is nagy szükség volt, pedig összehasonlíthatatlanul könyebb volt az életkezdés, mint manapság. Úgy egyeztünk meg, hogy kedvesem elmegy nélkülem és én egy nap múlva utánuk megyek, hogy azért együtt lehessünk, ahogy elterveztük. Bár ne tettük volna.
A balatoni úton egy teherautó véget vetett álmainknak. Délután, még dolgozva a bevállalt munkán a rendőrségtől kellett megtudnom, hogy mi történt. Máig,most is ahogy írok róla, átélem azt az érzést. olyan volt, mint amikor eltörik valami fémes dolog nagy pendüléssel. Nagyjából egy hét kiesett az életemből, állítólag altattak, mert olyan sokkos állapotba kerültem. A komoly fiatalemberből néhány óra, nap alatt öreg ember lett. Nem tudtam feldolgozni a dolgot, nem akartam elhinni a temetés ellenére, hogy kedvesem és lányom nincs többé. Ami ezután következett az leginkább egy rossz álomhoz hasonlítható, amiből nem tud az ember felébredni...mert nem is álom.
Ami előtte volt, jelentéktelenné vált.
Ami utána következett, az leginkább egy fuldokló görcsös igyekezetére hasonlít, hogy a vízfelszín felett tartsa magát, mert maradt még kötelessége, amit teljesítenie kell. Soha többé nem sikerült senkinek a közelembe kerülni, mert ha tovább jutott a dolog, mint azt én elfogadhatónak tartottam, romboltam. Kíméletesen, és kíméletlenül egyaránt.
Mindez tartott három évvel ezelőttig. Akkor "ismertem"meg - az egyszerűség kedvéért nevezzük "mátravirágnak" -azt a kedves személyt, nőt, aki, ha nem is tudta, tudja visszaadni régi énemet - mert az elveszett örökre -, de legalább az életérzést visszhozta számomra. Igaz van köztünk is egy akadály...majdnem egyidős valaha elvesztett lányommal. Ez minden próbálkozása és próbálkozásom ellenére közénk áll, de csak szexuális téren. Félek, hogy elveszítem őt is, de ha úgy kívánja a sors akkor elengedem érzelmi kötelékemből, viszont abban reménykedem, hogy megmarad a köztünk kialakult szeretet...mintha valóban a lányom lenne.
Ennyi.
Nem könnyű és csak nagyon kevesek vannak beavatva. Az életemről van szó...némi kis töréssel, mondhatnám szépséghibával.
Ha visszagondolok a velem történtekre és ezt előre tudom...talán jobb is, hogy az ember nem ismeri a jövőjét. Azon a bizonyos közösségépítő oldalon, azért tettem fel alapképnek ami látható, mert akkor még abszolút optimizmussal tekintettem a jövőbe.Csak néhány év és szinte minden elveszett, szinte mindent előlről kellett kezdenem. Aki a jelentős változást hozta életemben, nincs közöttünk. Ő volt az, akivel terveztük kettőnk jövőjét, ő volt az megtestesítette számomra az elképzelhető ideális társat. Én túl voltam a haza iránti kötelezettség teljesítésén, dolgoztam. Ő még tanult, ami nekem is szándékomban volt, nem akartam arról lemondani, ami itt most nem részletezhető okokból nem sikerült, a felsőfokú képzettség, de én akkor már csak esti tagozaton tanultam a munka mellett. Közel harminc év telt el azóta, de még most is nehezen írok a történésekről, nem beszélve a máig tartó következményekről. Ennek nyomai a korai nolblogos "korszakomban" fellelhetőek.
Augusztus volt, a még forró nyár, a közeledő ősz igéretével. A 20.-ai alkotmány ünnep néhány napját a balatonnál akartuk eltölteni. "hármasban", mert akkor már tudtuk, hogy kislányunk is velünk lesz, biztonságos védelmében édesanyja méhében. Hatalmas volt az örömöm, mert mindig is így képzeltem, hogy első gyermekünk kislány lesz, a feljebbvalónk meghallgatott ebben az ügyben, de....
Az indulás előtti napon nekem bejött egy "kihagyhatatlan" jól fizető maszekolás, amire akkor is nagy szükség volt, pedig összehasonlíthatatlanul könyebb volt az életkezdés, mint manapság. Úgy egyeztünk meg, hogy kedvesem elmegy nélkülem és én egy nap múlva utánuk megyek, hogy azért együtt lehessünk, ahogy elterveztük. Bár ne tettük volna.
A balatoni úton egy teherautó véget vetett álmainknak. Délután, még dolgozva a bevállalt munkán a rendőrségtől kellett megtudnom, hogy mi történt. Máig,most is ahogy írok róla, átélem azt az érzést. olyan volt, mint amikor eltörik valami fémes dolog nagy pendüléssel. Nagyjából egy hét kiesett az életemből, állítólag altattak, mert olyan sokkos állapotba kerültem. A komoly fiatalemberből néhány óra, nap alatt öreg ember lett. Nem tudtam feldolgozni a dolgot, nem akartam elhinni a temetés ellenére, hogy kedvesem és lányom nincs többé. Ami ezután következett az leginkább egy rossz álomhoz hasonlítható, amiből nem tud az ember felébredni...mert nem is álom.
Ami előtte volt, jelentéktelenné vált.
Ami utána következett, az leginkább egy fuldokló görcsös igyekezetére hasonlít, hogy a vízfelszín felett tartsa magát, mert maradt még kötelessége, amit teljesítenie kell. Soha többé nem sikerült senkinek a közelembe kerülni, mert ha tovább jutott a dolog, mint azt én elfogadhatónak tartottam, romboltam. Kíméletesen, és kíméletlenül egyaránt.
Mindez tartott három évvel ezelőttig. Akkor "ismertem"meg - az egyszerűség kedvéért nevezzük "mátravirágnak" -azt a kedves személyt, nőt, aki, ha nem is tudta, tudja visszaadni régi énemet - mert az elveszett örökre -, de legalább az életérzést visszhozta számomra. Igaz van köztünk is egy akadály...majdnem egyidős valaha elvesztett lányommal. Ez minden próbálkozása és próbálkozásom ellenére közénk áll, de csak szexuális téren. Félek, hogy elveszítem őt is, de ha úgy kívánja a sors akkor elengedem érzelmi kötelékemből, viszont abban reménykedem, hogy megmarad a köztünk kialakult szeretet...mintha valóban a lányom lenne.
Ennyi.
Hozzászólások
Eddig 14 komment érkezett (
)
1.
izomagyú
2007. 05. 18. 7:13
veled érzek, ha ez jelent valamit
2.
orgonilla
2007. 05. 18. 11:16
Óóóó, ez nagyon szomorú....
Írj még róla, segíteni nem tudok, de szívesen meghallgatlak!
3.
natinha
2007. 05. 18. 15:00
jaj, nagyon fájós :'(
vigyázz magatokra
4.
nagyeva
2007. 05. 18. 21:32
Hidd, hogy sikerülni fog, és akkor sikerülhet. Drukkolok nektek.
5.
enfin
2007. 05. 18. 22:38
Köszönöm a hozzászólásotokat, a folytatásban kikerekedik a történet, de a folytatás...
6.
morvax
2007. 05. 19. 1:18
Kedves enfin!
Ezt írod:
Igaz van köztünk is egy akadály...majdnem egyidős valaha elvesztett lányommal. Ez minden próbálkozása és próbálkozásom ellenére közénk áll, de csak szexuális téren.
Nem értem, mi lehet itt a probléma.
Húsz év az nem korkülönbség.
Én nagyon is vonzónak tartom a nálam sokkal idősebb, okosabb, tapasztaltabb férfiakat.
Ebből kiindulva nem értem, miért is nem működhetne ez a kapcsolat az intim szférában is.Úgy értem, ha egyébként kölcsönös a vonzódás, s nemcsak amolyan lelkitárs kapcsolat alakult ki ezzel a hölggyel. Mert akkor persze, hogy nem tarthatod meg őt.
Barátként igen, de kérdés mit keresel a kapcsolatban.
7.
enfin
2007. 05. 19. 23:09
Morvax, hát persze, hogy nem érted...a 20 év pedig egy egész korosztálynyi távolság...ő csak néhány éves volt, amikor velem megtörtént a sorsfordító esemény...őt nem lehet megtartani...ennyi
8.
morvax
2007. 05. 19. 23:17
Lehet, hogy nem értem.
De engem meg tudnának tartani.
Nyilván mások vagyunk:)
Bocs, hogy elmondtam, ahogy gondolom.
9.
2007. 05. 19. 23:24
Igen, mind mások vagyunk. Szerencsére.
10.
2007. 05. 20. 0:03
Látod morvax, egy platformon vagytok kilenceskével, aki nem ír ide, de nem ám, mert ő nem, és így van jól...aha...ezt szereti nagyon ha mondom, egyenesen kér rá..aha
Ugyan ne bolondozz, én csak örülök, hogy megismerem más véleményét, tedd máskor is :-)))
11.
enfin
2007. 05. 20. 0:04
10 -es voltam
12.
enfin
2007. 05. 20. 0:06
az őt nem lehet megtartani arra vonatkozik, hogy senki, de senki nem tekintheti tulajdonának, nem sajátíthatja ki, én sem, igaz nem is akarom, szabadon van, mint a madár, néha a lócám mellé telepszik és elvagyunk
13.
morvax
2007. 05. 20. 0:18
Én sem szeretném, ha kisajátítanának, én most is elég szabad vagyok, de azért tartózom valakihez. (Szóval hűséges vagyok, úgy értem, de a napjaim az enyémek, és nem vagyok elszámoltatható.
De az ember azért néha vágyik egy lócaülésnél többre is:))
14.
Babette
2007. 10. 03. 13:52
Jaj, de fáj! :((
(Hogy nem olvastam eddig?!)
Írja meg véleményét, kérdéseit!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneve, itt bejelentkezhet.
Az IP-címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.